Érintett fajok

Magyar racka juh Pásztó-pusztán

 
  Régi magyar juhfajta, amely a legtöbb feltételezés szerint a már a honfoglalást megelőzően is a magyarok háziállata volt. Sokáig az alföldi juhpásztorok meghatározó állata, mára azonban a hagyományos magyar fajták (racka, cigája, cikta) hazai állománya nagyon lecsökkent. Gyakorlatilag a teljes juhállomány 5%-át sem teszi ki ezen fajták aránya.
 A rackajuh őse egy nagytestű juh az arkal (Ovis vignei var. arkal). Ez az egyetlen olyan vadon élő juh, amelynek hosszú farka van. Az arkal egy Délnyugat-Ázsiában (Mezopotámiában) élt juh és bizonyítottan ezen a területen történt a juhok háziasítása.
 Bökönyi Sándor (a modern archeozoológia megteremtője és a Régészeti Intézet vezetője) kutatásai alapján azt a következtetést vonta le, hogy a rackajuhok a népvándorlás korában jelent meg a Kárpát-medencében, de nem tudni, hogy melyik népcsoporttal érkezett a területre. Nyelvészeti kutatások kimutatták, hogy a finnugor eredetű juh szót őseink csak a rackára értették. Ez az állapot a XVIII. század végéig – a merinói juh megjelenéséig – volt így.
Jellegzetes tulajdonsága a V alakú, dugóhúzószerűen pödört szarv, amely több feltételezés szerint is csak a XIII.-XVI. században alakult ki mutáció, esetleg céltudatos tenyésztés révén. Eredetileg a szarv nem V alakú volt, hanem a régészeti tanulmányok szerint vízszintes tengely körül csavarodott. Másik fontos megkülönböztető jegye az volt, hogy az eredeti racka fekete színű bundával rendelkezett. Ez később (a korral vagy a nap hatására) világosodhatott. Sajnos mára ez a fekete szín egyre ritkábban jelenik meg és odáig jutott a fajta, hogy a fekete színű változatok példányszáma veszélyeztetett szintre csökkent. Súlyuk a kosoknak 55-75 kg, marmagasságuk 70 cm körüli és szarvuk többszörösen csavart, elérheti a fél méteres hosszúságot is. 90-110 fokos szöget zár be. Az anyajuhok súlya sokkal kisebb, körülbelül 35-45 kg és szarvuk is csak 30 cm körül van. A racka szőre meglehetősen durva, tincses szerkezetű. Manapság ez a gyapjú sajnos értéktelen, ugyanakkor kultúrtörténeti szempontból jelentős hagyományokkal bír, hisz gereznájából (lenyúzott szőrrel borított bőr, irha) készült a pásztoremberek subája.
 Igaz ugyan, hogy a húskitermelés szempontjából sem túl gazdaságos, ugyanakkor azt sem lehet vitatni, hogy húsa ízletes, tápláló, faggyúval kevésbé átszőtt. Tejelés szempontjából jó tejelőnek számít, így a tejét előszeretettel használják sajtok készítéséhez.
 Voltak idők, amikor hazánk jelentős juhkereskedelmet folytatott a környező népekkel. Erről az első adatok 1255-ből vannak. 1737-ben 124.129 db rackát szállítottak el hazánkból, de 1903-ban már kipusztuló félben lévő fajtának tartották, mivel egyre inkább teret hódítottak a finomgyapjas jószágok. A második világháború után csak mutatóban maradtak képviselőik, sőt igazából említésre méltó állományuk csak a Hortobágy környékén maradt fent. Innen is kapta a Hortobágyi rackajuh elnevezést.
 1983-tól a Magyar Rackajuh-tenyésztő Egyesület megalapulásával létrejött a rackák megmentéséhez nélkülözhetetlen génbank is. Őshonos magyar fajtaként jogi védettséget is kapott.
Jelenleg főleg genetikai tisztaságának megőrzése miatt tenyésztik, bár egyre több helyen látható, mint turistalátványosság.